Gyakori kérdések

1. Szeretnénk élőben is meghallgatni a zenekart. Megoldható-e mindez?

Természetesen igen, szívesen látjuk Önöket bármelyik fellépésünkön vagy próbánkon. Ezek időpontjait előzetesen le tudjuk egyeztetni.

2. Mit tartalmaz a fellépti díj, mettől meddig tart a szolgáltatás?

Fellépti díjunk 18-03 óra közötti időszakra vonatkozóan tartalmazza a produkció összes költségét. 18 órától a vacsora végéig CD háttérzenét biztosítunk, az együttes a vacsora befejezését követően kezdi meg tánczenei műsorát.

3. Kell-e felárat fizetni, ha 03 óra után is szeretnénk igénybe venni a zenekar szolgáltatásait?

A zenekari műsorszolgáltatásért 03 óra után minden esetben felárat kell fizetni. 18 órát megelőző technikai készenlét esetén pedig várakozási díjat számolunk fel, melynek összege 10.000-, HUF + Áfa/óra.

4. Milyen hosszú szetteket játszanak, és mennyi szünetet tartanak közöttük?

75 percet zenélünk 15 perces szünetekkel, de természetesen a zenei blokkok hossza a rendezvény forgatókönyvéhez rugalmasan igazítható.

5. Vállalnak-e kisebb létszámban is fellépést?

Bizonyos időszakokban és hétköznapokon kisebb felállásban is vállalunk fellépést, viszont fontos megjegyezni, hogy a bemutatkozó videónkon látható-hallható színvonal, minimum 8 fős felállás esetén garantálható.

6. Mekkora az együttes és felszerelésének helyigénye?

Minimális helyigényünk 4x3 méter, ám előfordult már az is, hogy ennél kisebb helyen kellett elférnünk. Ettől függetlenül az elhelyezkedés még sosem okozott problémát. Minél nagyobb a rendelkezésre álló hely, annál látványosabb a zenekar megjelenése.

7. Játszanak-e mulatós-, lakodalmas zenét?

Természetesen igen, 30 perces mulatószenei műsorral rendelkezünk, ez minden esetben elegendő szokott lenni.

8. Játszanak-e a vacsora alatt?

Vacsora alatt kétféle zenei aláfestést javaslunk:

  • CD háttérzene (előnye: halk, egyáltalán nem zavaró, bármilyen zenei stílus lejátszható, díjmentes)
  • Pesty Party Acoustic Band - felár ellenében (előnye: élőzene, akusztikus hangszereken előadott, különleges hangulatú zenei műsor)

9. Igény esetén betanulnak-e egy-két kedvenc dalt?

Fellépésenként 1 kívánság dal betanulását vállaljuk, kérjük az ilyen jellegű igényeiket a rendezvény előtt minimum 30 nappal jelezzék felénk.

10. Összeállíthatjuk-e a repertoárt? (Van pár dal, amit nem szeretnénk)

Bizonyos mértékig partnerek vagyunk ebben. Mivel 170 dalos tánczenei repertoárral rendelkezünk, bízunk benne, hogy ebben mindenki megtalálja a neki leginkább tetsző stílust. Egy-egy fellépésen ennek jó esetben a fele hangzik el, így igazán nagy a merítési lehetőség.

11. A fellépések alkalmával fogyasztanak-e alkoholt?

Az együttes és technikai személyzete mind a szolgáltatást megelőzően (a rendezvény napján), mind pedig a fellépés teljes ideje alatt mellőzi az alkoholfogyasztást.

12. Mennyi időre van szükségük a bepakoláshoz és a teljes zenekari készenléthez?

Ez függ a mindenkori helyszín megközelíthetőségtől, ám amennyiben nincs különösebb akadály, úgy a megérkezéstől számított 3 óra szükséges a teljes zenekari készenléthez.

13. Hogyan tudjuk megrendelni az együttest, mi a megrendelés menete?

Műsorunkat minden esetben írásban tudják megrendelni az pestyparty@gmail.com címre küldött megrendelő levélben. Kérjük, hogy a megrendelőbe mindenképpen írják bele a rendezvény pontos paramétereit (időpont, helyszín, különleges igények) és a megrendelő személyes adatait (név, cégnév, lakhely, székhely, adószám, szig. szám, elérhetőségek). A szerződés elektronikus úton (e-mail vagy fax) is megköthető, de fontos, hogy az csakis a foglaló személyes átadásával vagy átutalásával lép érvénybe.

14. Mennyi foglalót/előleget kell fizetni?

Készpénzes kifizetés esetén szerződéskötéskor 100.000-, HUF + Áfa foglalót kérünk. A fennmaradó részt a helyszínen, a zenekari hangpróba után, a műsor megkezdése előtt egy összegben kell kifizetni. Átutalás esetén szerződéskötéskor 30-50% előleget kérünk, a fennmaradó részt 8 banki napos átutalással kérjük kiegyenlíteni. Amennyiben a kifizetés nem a szerződésben vállalt és rögzített ütemben történik, úgy a végösszegre utólag - a határidő lejárta után - 10%-os késedelmi kötbért számolunk fel.

15. Szeretnénk, ha előzetesen megnéznék a helyszínt, hogy biztosan elférnek-e.

Helyszínbejárást csak utazási és egyéb költségeink (üzemanyag, parkolási díj, autópálya-matrica) térítésével vállalunk. Ennek összege budapesti helyszín esetén 15.000-, HUF + Áfa / alkalom, vidéki helyszín esetén további 60-, HUF + Áfa / km útiköltségdíj, külföldi út esetén 50 EUR napidíj + repülőjegy + szállás, amit a bejárás napján, a helyszínen kell kifizetni.

16. Nem kell egész éjszaka zenélni, olcsóbb így a fellépti díj?

Minden esetben a teljes összeget kell kifizetni, még akkor is, ha esetleg kevesebbet kell játszani. Egy dátumra csak egy fellépést tudunk vállalni.

17. Van-e valami különleges kérése, igénye a zenekarnak?

Minden esetben kérjük biztosítani az alábbiakat:

  • megérkezéskor szendvicseket (2 db/fő), üdítőitalokat, ásványvizet, kávét és egyszeri meleg étkezést (vacsora)
  • minimum 8 fő számára egy kulturált és tiszta, tükörrel, székekkel, fogasokkal felszerelt zárható öltözőt (zuhanyzási lehetőséggel), szappannal és papír kéztörlővel

Felhívjuk a Tisztelt Megrendelők figyelmét egy gyakran előforduló problémára, amit nem árt már a legelején letisztázni a helyszínnel. Ez pedig nem más, mint a zenekar hangerőszintjének kérdése. Általában szállodákban és sűrűn lakott területeken probléma, hogy a szállóvendégek vagy a közelben lakók nyugalma miatt ”harcolni” kell a helyszín képviselőjével. Természetesen ezen információ az előzetes helyszínbejáráson sosem hangzik el, és mindig a rendezvény napján, a buli hevében szembesül vele a zenekar, hogy le kell halkítani a technikai berendezéseket.
A zenekari szolgáltatás része a hangerő, hiszen az akusztikus hangszereknek (dob, konga, fúvósok) alaphelyzetben van egy hangereje, ráadásul az ilyen jellegű élő muzsikát sosem lehet egy bizonyos szint alatt sem játszani, sem élvezettel hallgatni. Éppen ezért egyértelmű állásfoglalásunk az, hogy nem kívánunk fellépni olyan szállodában vagy étteremben, ahol nem vállalnak garanciát arra, hogy a minimálisan 102 dB hangerőszint megengedett. Továbbá kijelentjük, hogy nem áll módunkban 22 órakor a felére halkítani technikai berendezések hangerőszintjét, mivel az produkciónk nívóját - ezzel zenekarunk jó megítélését -, és nem mellékesen a buli hangulatát rontja.

18. Miért tűnhet magasnak a Pesty Party Showband tiszteletdíja?

Az egyik neves plasztikai sebész weboldalán arról lehet olvasni, hogy miért olyan drága egy plasztikai műtét. A többéves tanulás (az orvosi képzések, tanulmányutak és konferenciák költségei), az orvosi berendezések sok-sok tízmillió forintba kerülnek, és még nem beszéltünk a megszerzett tudásról, a munkadíjról, valamint a klinika fenntartásáról, az ott dolgozók munkabéréről...stb. Valahogy így van ez a zeneiparban is.
Zenészeink többsége 8-10 éves kora óta folyamatosan képzi magát. A művészek munkáját – mint minden területen – itt is megfelelő mértékben kell honorálni. Ahhoz, hogy a zenekar a fellépések alkalmával kifogástalan produkciót nyújtson, sok otthoni gyakorlásra, valamint rendszeres zenekari próbákra van szükség. Ráadásul egy ilyen színvonalú produkció menedzselése folyamatos anyagi áldozatot követel: 1-2 évente új honlap és videóanyag készítése, a reklám-, a marketing- és cégfenntartási költségek, hangszer amortizáció…stb. Továbbá alábbi listából az is kiderül, hogy zenekarunk felszerelésének összértéke kb. 22 millió forint. Tájékoztatásul közöljük néhány általunk használt hangszer és technikai berendezés jelenlegi beszerzési árát:

  • Mercedes Vito kisteherautó (7 millió forint)
  • Drum Workshop Collectors dobfelszerelés tokokkal (3,5 millió forint)
  • Zildjian cintányérkészlet (500 ezer forint)
  • Drum Workshop és Gibraltar Hardware (300 ezer forint)
  • LP bongo + konga + Hardware (900 ezer forint)
  • Fender Vintage 52' Telecaster (400 ezer forint)
  • Fender "Biga" Signature Telecaster (300 ezer forint)
  • Furch D33 SR akusztikus gitár (490 ezer forint)
  • La Boga gitáralap (150 ezer forint)
  • Hiwatt custum 100 gitárerősítő (500 ezer forint)
  • Gitár effektek (660 ezer forint)
  • Fender Stratocaster gitár (600 ezer forint)
  • Fender gitáralap (200 ezer forint)
  • Ken Smith 5 húros basszusgitár (800 ezer forint)
  • Fender Jazz Bass 4 húros basszusgitár (250 ezer forint)
  • M. Kelly akusztikus basszusgitár (150 ezer forint)
  • Marcbass basszus combo (270 ezer forint)
  • Basszus effektek (300 ezer forint)
  • Yamaha Motif ES7 szintetizátor (720 ezer forint)
  • Nord Eletro Rack (250 ezer forint)
  • Mac Book (300 ezer forint)
  • Sennheiser EW300IEM fülmonitor (300 ezer forint)
  • Shure PSM700 fülmonitor (400 ezer forint)
  • Shure Beta 58 mikrofonok (50 ezer forint/db)
  • Audix dobmikorofon szett (200 ezer forint)
  • Audix OM6 mikrofon (60 ezer forint)
  • Dynacord Corus Evolution hangrendszer (1,2 millió forint)
  • Yamaha 01V96 digitális keverőpult (800 ezer forint)
  • PAR 56 LED lámpák állvánnyal (150 ezer forint)
  • Konténerek, hangszertokok, mikrofonvezetékek, állványok (600 ezer forint)

Ezek alapján a Pesty Party Showband fellépti díjai talán nem irreálisak. Bár a zenekarok árai között óriási eltérések lehetnek, úgy gondoljuk, nincsenek véletlenek. Aki olcsóbban dolgozik, az kevesebbet tud képzésekre, próbákra, PR anyagokra, promócióra, minőségi hangszerekre, technikai eszközökre fordítani, ami nyilvánvaló, hogy az előadás színvonalán is megmutatkozik majd.

Hírlevél:

Támogatóink: